Kedves Szülõk! Érdeklõdõk!

A Családi nap sikerén felbuzdulva és a korábbi szokásokat felelevenítve, ismét egy közös programra invitáljuk Önöket.

Idén november 14-én (szombaton) 18.30 órától ugyanis már 11. alkalommal rendezzük meg a SZÜLÕI JÓTÉKONYSÁGI BÁLUNKAT, ezúttal a RETRO hangulat jegyében!

Az est helyszíne, a nemrég nyílt V8 Úszó és Szabadidõközpont étterme (Szentendrén, a Kálvária út 16. sz. alatt). Reméljük a kellemes környezet, a jó társaság, a finomnak ígérkezõ ételek, italok és a meglepetés mûsor most is felejthetetlen élményt fognak nyújtani mindannyiunk számára.

Itt tehát a felhõtlen szórakozásé a fõ szerep, amihez a szokásos tombolasorsolás is hozzátartozik. Ehhez köszönettel veszünk minden szülõi és céges felajánlást, ajándéktárgyat.

A belépõjegy árát 10 000 Ft-ban határoztuk meg. Ezzel szeretnénk biztosítani mindenki számára a részvétel lehetõségét, úgy, hogy közben - a tanévre meghirdetett iskolai programok színesítése és a különbözõ versenyeken, pályázatokon induló diákok megfelelõ díjazása érdekében - a Szülõi Szervezet egy kis "bevételre" is szert tegyen.

Akik a vacsorára nem tudnak eljönni, de szívesen (illetve a belépõjegyen felül is) hozzájárulnának a Szülõi Szervezet munkájához, törekvéseihez, azok támogatói jegyet válthatnak.

Belépõ- és támogatói jegyek az osztályfõnököknél és Kugler Ágnes, iskolatitkárnál kaphatók már mostantól!

Kérjük, részvételi szándékukat, a szervezés megkönnyítése érdekében, és az õszi szünetre is tekintettel lehetõleg október 22-ig, de legkésõbb november 10-ig jelezzék, szintén az osztályfõnököknél!

Kössük össze ismét a kellemeset a hasznossal, érezzük magunkat jól, úgy, hogy közben a gyermekeinkért és az iskoláért is tettünk valamit!

Várunk minden kedves szülõt, a nagyszülõket, barátaitokat, ismerõsöket is szeretettel!

Szentendre, 2008. október 16.

"AGY Tanoda" Szülõi Szervezet

  © 2008 AGY Tanoda | Impresszum | Adatvédelem Easyweb
 
A honlapon szereplő adatok tájékoztató jellegűek.
A hatályos dokumentumok, információk az iskola titkárságán érhetők el.