Idei iskolai bálunk helyszíne a Szentendre határában található Corner Pub volt. Otthon arra gondoltam, csak nehogy fázzak, ezért igyekeztem elővenni melegebb ruháimat. Így nem voltam annyira retro, de nem baj, mert volt akit ez a cím a legjobban megilletett, sőt e tekintetben nyert is egy nagy dicséretet.
Kívül november hidege, de belül kellemes volt minden. Bárpult a terem végén, asztalok körben, hangszerek várakoztak az ablak mellett. A folyosón tálalták az ételeket, svédasztal várta a vendégeket, melyről beszéljenek a képek.
Minden osztálynak megvolt a helye, és ahogy az asztalokat fokozhatosan körbeültük, lassan-lassan megtelt az étterem. Jó volt kicsit másképp találkoznia pedagógusnak, szülőnek.
Volt egy kedves háziasszonyunk is - köszönettel tartozunk neki -, aki mindig tudatta mikor mire számíthatunk: mit vacsorázunk, mi lesz a desszert, és hogy éjfél után ehetünk hideget. Megtudtuk, ki játszik gitáron majd latinos zenét, hogy élő zenekarral, fiatal, dinamikus énekesnővel találkozhatunk még, lesz humorista, és bűvész, tánc és beszélgetés. Az utóbbi olykor nehézkesebb volt, mert nagyon nagyon jó funky szólt. Nekem nagyon tetszett, ilyenkor erőteljesen táncolnom kellett, amit rajtam kívül még sokan tettek. Közben voltak, akik csendesebb helyet kerestek, hogy tovább beszélgethessenek. Kisebb csapatok, barátok, ismerősök, kollégák hallgatták meg egymás gondolatát. Talán a gazdaságról vagy gazdagságról, az egyre furcsábban változó világról, félelmekről, sikerekről, örömről, bánatról, egy jó receptről, fociról, a gyerekekről... Lehet, hogy csak egyszerűen élvezték egymás közelségét, együtt táncoltak, olykor nagyokat ugráltak. Voltak azonban, akik addig beszélgettek, míg az iskola javára felajánlást tettek.
Telt múlt az idő, jött az éjfél után, mikor többen hazaindultak már. Megszakítva beszélgetést, egy táncot, gondolták, az ágy vár most. Puha paplan, párna, és ennyi volt mára. Közben szerintem átmentem mesébe, tehát itt a vége, fuss el véle.
