Az Agy Tanoda első és második osztályos tanulói a Skanzen TÁMOP programján vettek részt 2011. október 10 - 12. között.
Az első nap, hétfőn a Skanzenből múzeumpedagógusok jöttek iskolánkba, és tartottak színvonalas órákat. A gyerekek érdeklődve hallgatták a népi hagyományokról, játékokról, régi szokásokról szóló beszámolót, és megtudták, hogyan éltek régen az emberek, a népi játékok pedig szinte a tantermekbe varázsolták a régmúlt hangulatát.
Kedden, a gyerekek nagy örömére egy „retro” busszal ellátogattunk a Skanzenbe, ahol a hangszerkészítés csínját-bínját leshették el a tanulók, és saját hangszert is készítettek. Ezután a gyerekek megismerkedtek a szüret folyamatával, a szükséges eszközökkel, láttak hagyományos boros pincéket és mustot is készíthettek.
Szerdán, az utolsó napon a különböző mesterségek voltak soron, a tanulók a kovács, a juhász, a csikós mindennapjaiba leshettek bele. Megtudták, hogyan készül az ostor, és hogyan kell azt csattogtatni, miként patkolta a kovács a lovakat, szamarakat. Igazi tanyán találkoztak libával, kacsával, tyúkkal, szamárral, lóval, juhval, báránnyal és puli kutyával is.
A három nap minden percétt nagyon élvezték a tanulók, akik leginkább annak örültek, hogy megfoghatták az eszközöket, élőben találkoztak az állatokkal, és testközelből láthatták, hogyan éltek régen az emberek.