Jégkorong – Drexler Kamill 1.o.

Szeretettel Gratulálunk az 1. osztályos Drexler Kamillnak és csapatának. További sikereket kívánunk!

“Orlovában vettek részt nemzetközi tornán a Vasas HC 2011-es és 2012-es születésű gyerekekből álló csapatai, előbbi megnyerte a tornát, utóbbi harmadik lett!

Mindig örömteli, ha nemzetközi sikerről számolhatunk be, főleg, ha egy rangos eseményen sikerül szép eredményt elérni. Most is ez a helyzet, hiszen komoly mezőnyben lett a legjobb a Vasas U8-as csapata a csehországi Orlovában.

„Tényleg rangos torna volt, öt nemzet csapatai vettek rajta részt: cseh, szlovák, magyar, osztrák és fehérorosz klubok együttesei” – mondta Jókai-Szilágyi Gábor, U8-as csapatunk vezetőedzője. „Évek óta járunk a szezon végefelé közeledve Csehországba, amolyan erőfelmérőnek fogjuk fel ezeket a tornákat, ahol kiderül, milyen irányba haladunk, hol tartunk. Mondhatom most már több év tapasztalata után, hogy egész jó irányba, úgy érzem, tényleg jó munka folyik nálunk. Mind a hét mérkőzésünket megnyertük, pontveszteség nélkül, igazi csapatmunkával, kiváló kapusteljesítménnyel, remek támadó- és védőmunkával, elvégre mi kaptuk a legkevesebb gólt a tornán. De valójában a csapatmunkát és a hozzáállást kell dicsérnem leginkább. Drexler Kamill lett a legjobb hátvéd, Molnár Zalán a legjobb csatár, Illés Patrik pedig a legjobb kapus” – tudtuk meg a Vasas szakaemberétől.

A 2012-esek mezőnyében Márkus Balázs irányította ezen a napon a Vasas kis csapatát, s akik követik a szakosztály életét, azoknak ismerősen cseng a név. Balázs tavaly még első csapatunkban, a juniorbajnokságban bronzérmes együttesünkben szerepelt, de aztán abbahagyta a hokit, hogy nem sokkal később visszatérjen a Vasas Jégcentrumba.

„Január elején jöttem vissza a Vasashoz, nagyon örültem, hogy erre volt lehetőségem, a mini és a szupermini korosztályban edzősködöm. Ez volt az első külföldi túrám a kicsikkel. Öten vagyunk edzők itt, és Székely-Mádai László, Tete azt mondta, menjek most én a csapattal, hogy kicsit szokjam a légkört. Nagyon élveztem, visszajöttek a régi emlékek, amikor én is utaztam ezekre a tornákra. A gyerekek is nagyon élvezték, pedig szokatlan volt, hogy egy nap hét meccset kell játszani, el is fáradtak a végére. Egy döntetlen és egy vereség mellett ötször is nyerni tudtunk, így lettünk harmadikak ezen a rangos tornán” – összegzett Márkus Balázs.”

A 2011-es csapat tagjai:

Kapusok: Illés Patrik, Dober-Német Gergő

Mezőnyjátékosok: Drexler Kamill, Gömöri Mátyás, Kiss-Gebora Bence, Kórik Mikes, Molnár Bolyk, Molnár Zalán, Perity Dániel, Swenson Isaac, Szokonya Márk, Tamás Helga. Edző: Jókai Szilágyi Gábor

Hírek